Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2024

„Jézus megtisztít és szabadságot ad...”

Kép
„A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.” (Róm 10:17) No, igen… de nem elég egyszer, vagy kétszer hallani, sőt! Talán nem lehet elégszer hallani Krisztus tanítását, hogy végre Életté váljon bennünk. Nem tudom, Te hogyan vagy ezzel, drága Olvasó, de engem sokszor már bosszant is, hogyan lehet, hogy annyi „hallás” után még sokszor mindig nem az az erősebb bennem, ami az Igazság.  Tehát hallgatni… április 22-26. között a Szentlélek Pécs mellé, Kozármislenybe hozta Margaritha Valappila nővért ismét, hogy öt napon keresztül hallgathassuk Krisztus tanítását a szavain keresztül. Büszkén vallotta be, hogy idén 83 éves és bár lélekben és dinamikájában tiszta fiatal, az egészsége már néha megakasztja a tanítást, s egyre gyakrabban fordult elő, hogy egy-egy tanúságtételt, igazságot már többedjére ismételt meg. Valakik számára ez akár unalmassá is válhatna, ha nem az Igazságról beszélne. De mintha Isten ezt is felhasználná, s ezen keresztül is cselekszik a nővér szavain k