Dicsőítés Szabadkán

2025. április 10-én ismét Szabadkára utaztunk, hogy a helyi református közösségben dicsőítsük együtt a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Az országhatáron történő átkelésünk elég kalandos volt, mert először a szerb határról visszafordítottak minket,  és ezen eléggé elkeseredtünk. De a gondviselő Isten egy nagy bátorságot adott a szívünkbe, hogy próbáljuk meg újra, és végül az Úristen győzelme megnyilvánult, és át tudtunk kelni a határon. De Isten ismét megmutatta, hogy az Őt szeretőknek minden a javukra van, mert amíg nem tudtunk átkelni, el tudtam intézni egy régóta húzódó szervezési feladatot, ugyanis akivel beszélnem kellett, pont akkor hívott vissza, és ez nem lett volna lehetséges, amikor átlépünk a határon. Dicsőség ezért is Istennek!

Bár csak Zolival ketten tudtunk menni, Isten mégis hatalmasan meg tudta áldani ezt a szolgálatot. A Szentlélek ereje kiáradt és a dalok között mély igazságokat jelentett ki. A „gyönyörű nagy neved” szövegű dalban Isten újra előhozta a szívünkben azt, hogy a bűnnél nagyobb az Ő szerelme. Ebben is kijelentette azt, amit meg kell értenünk, hogy Isten szerelme nem „csak” nagyobb, de jobb is, mint a bűn, és éppen ezért ellen kell állni a kísértéseknek. Az Úr megmutatta, hogy vannak olyan dolgok az életben, amik el akarják tompítani a hitünket és az Isten utáni vágyakozásunkat, és bele akarnak sodorni minket egy hétköznapi szürkeségbe. De ahogy Jézus Tamásnak azt mondta, hogy tedd az ujjad a sebeimbe, úgy hív most is, hogy tedd Jézus sebeibe az életednek azt a területét, ami el akar tompítani és el akarja venni a tüzet a szívedből, és ott gyógyulást és szabadulást fogsz kapni. Nem kell engedned, hogy az elnyomó gondolatok teret kapjanak az életedben.

A dicsőítés mélysége megadta az alapot Harangozó László püspök atya tanításának, ami abból az evangéliumi részből indult ki, amikor Jézus elküldi a tanítványokat, hogy hozzák el a szamarat, mert az Úrnak szüksége van rá. Az Úrnak azonban nem csak a szamárra van szüksége, hanem rád és rám is, ezért a püspök atya azzal a köszöntéssel kezdte a tanítást, hogy mondjuk egymásnak: „az Úrnak szüksége van rád!”

A tanítás arra vezetett minket, hogy meglássuk, mi az a mi életünkben, amire az Úrnak szüksége van, vagyis mi az, amit elkér, és ha megláttuk, akkor adjuk oda neki azért, hogy az üdvösség-történet tovább tudjon lépni egyet az életünkben. Ezt az átadást egy imádságban vezette a Szenlélek, hogy adjunk oda mindent, azt, amit szeretünk csinálni, a tálentumainkat. Erre azért van szükség, hogy amink van, az eszköz lehessen Istenünk kezében, és mi magunk is az Ő eszközei lehessünk.

Ahogy rendszeresen járunk erre a helyre, azt tapasztaljuk, hogy van ezeknek az alkalmaknak egy íve, ami újabb és újabb embereket vonz be, és úgy tűnik, hogy valamiféle pezsgés indult be ebben a közösségben és ebben a dicsőítő szolgálatban. Ezt erősíti meg az is, ahogyan a résztvevők visszajeleznek, hogy áldás számukra ez az összejövetel. Ezek mindenképpen azt mutatják számunkra, hogy az Isten dolgai előre mutatnak. Ámen.

Áldott legyen a Mindenható Isten!

Csiszér Laci és Varga Zoli

A kép forrása: https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/jezus-a-szamarat-valasztotta/