Új Jeruzsálemes ZOOM
December 6.-án online közösségi napot tartottunk az Új Jeruzsálemmel. A zenekarral Kecelen találkoztunk fél kettőkor, hogy technikailag és lelkileg is felkészüljünk az alkalomra. Délután 3-tól 5-ig terveztük a találkozót, de a Szentlélek ezt megtoldotta még egy órával.
Julika köszöntése és buzdító szavai után dicsőítéssel léptünk be a Szentek Szentjébe. Ezután Zsolti tanítását hallhattuk, melyben elmondta, hogy mennyei identitásunk felfedezése csak a mennyei Atya jelenlétében lehetséges. Erről a Jn. 15,4-ben olvashatunk. Nekünk szölővesszőknek, nem kell másra figyelnünk, csak a kapcsolódási pontra a szőlőtőhöz. (-> Zsid. 12,2)
A tanítás után imádkoztunk hogy a hallottak elmélyüljenek bennünk, majd pedig konkrét imakérésekért jártunk közben.
Köszönjük drága Szentlélek a vezetésed. és hogy az alkalmat ilyen mély dicsőitéssel zárhattuk!
Nagyon várjuk a következő találkozót is, ami 2 hét múlva lesz.
Váradi Tibi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése