Dicsőítés Vámosmikolán
Bátonyterenye után még aznap este Vámosmikola felé vettük az irányt, ugyanis szombaton ott dicsőítettünk egy lelkinap keretében, ezért péntek este már nem mentünk haza, hanem ott aludtunk a vámosmikolaiak közösségi házában.
23.-án 10 óra körül kezdődött a lelkinap, amit a helyi közösség szervezett a katolikus templomba. Több településről gyűltek össze a testvérek, hogy együtt imádkozzanak és töltődjenek.
Az alkalom egy rövid dicsőítéssel kezdődött, amit egy helyi dicsőítő csapat vezetett. Ezután Hugyecz Janó atya tartott előadást. A tanítás később szépen átment szentségimádásba. Utána ebéddel vártak bennünket a kedves testvérek. A következő programpont ismét egy tanítás volt, amit Janó atya tartott, a tanítás elteltével pedig dicsőítés, majd szentmise következett.
Nagyon tartalmas nap volt, és nagyon jó volt találkozni a vámosmikolai testvérekkel, akik igazán szívvel-lélekkel szervezték ezt az alkalmat és nyitott szívvel voltak jelen.
Tihanyi Klára
Köszönjük, örültünk, hogy itt voltatok és együtt dicsérhettük az Urat!!
VálaszTörlés