14 év után visszatalált Istenhez a kábítószerek világából…

Március 9-én a Zugligeti Szent Család templomban részt vehettünk mi is a Tűz evangelizációs alkalmon, mely az egyik legrégebbi formája az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség nyilvános működésének. 

Az alkalom, ahova közösségtől függetlenül mindenkit szeretettel vártunk, az Úr dicsőítésével kezdődött, melyet Csiszér Laci vezetett zenekarával, akikhez mi is csatlakozhattunk. Ez volt az első olyan dicsőítő szolgálat, amin mi is zenélhettünk velük. Különleges élmény volt, hogy tapasztalatlanságunk ellenére a zenekar tagjainak segítőkészségére támaszkodva, mi is hozzáadhattunk a dalok gazdagságához, ami közelebb segített minden jelenlévőt Isten szeretetében való elmélyüléshez.

Ezután egy megérintő tanúságtételt hallottunk arról, ahogy egy eltévedt fiú 14 év után visszatalált Istenhez a kábítószerek és anyagi javak világából, ezt pedig Kunszabó Zoli tanítása követte. A misén Gájer Laci atya személyes Istenélményeiről beszélt, az este pedig közbenjáró imaszolgálattal zárult. A templom szépsége, a lágy zene és ének különlegessé és meghitté tette az eseményt, így igazán érezhettük Jézus jelenlétét és a Szentlélek kiáradását.

Ez az áldott este is lehetőséget adott az Istennel való kapcsolódásra és bár rengeteg ehhez hasonló alkalom lesz még a jövőben, ne feledjük, hogy a mindennapjainkban is ugyanúgy találkozhatunk vele. 

„Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (MTörv 31:8)

Tóth Viki, Zápori-Regenhart Miki

További képek a szolgálatainkról: ITT



Megjegyzések