Elsőcsütörtöki szentségimádás
2021.09.02.-án ismét együtt ünnepeltük Istent az elsőcsütörtöki szentmise és szentségimádás keretében az Angyalföldi Szent Mihály Plébánián.
A prédikáció egyik kulcsgondolata különösen megragadott:
„Mester, – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” /Lk 5,5/
Az igehely kapcsán a kitartás és a bizalom fontosságáról hallhattunk, hogy érdemes odaadóan követni Jézus szavát és hívását, még akkor is, ha elsőre nem tűnik logikusnak a lépés.
A szentmisét követően dicsőítő szentségimádás következett. A jelenlévő fiatalokból áradt a nyári lelkiprogramok, táborok lendülete és érződött rajtuk az Istennel való találkozás utáni szomjúság. Ahogy egyre mélyebbre haladtunk Isten jelenlétében, a szemünk előtt valóságként jelent meg az elénekelt dal sora: „Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg” …
Pecze Krisztina
Megjegyzések
Megjegyzés küldése