Lelkes Napok záróakkordja…

…avagy hogyan áll rajtkészen az Isten, s várja az újabb közös kalandot, amikor felhagyok a saját erőből való próbálkozásaimmal és elképzeléseimhez való ragaszkodással.

Szavak kevesek ehhez. Köszönöm Uram, hogy egyre inkább megmutatod a Te mélységeidet és a végtelenségedből egyre több mindent hagysz meglátni. Köszönöm, hogy Te nem csak viccből szeretsz, nem csak úgy hobbiból halmozol el kegyelmeiddel, hanem komolyan veszel és komolyan veszed legbensőbb vágyaimat. Köszönöm, hogy Te látod igyekvésem és látod mindazt, amikor sikerül melletted döntenem. Végigharcolt hűségemet és kitartásomat Te valami még nagyobb hűséggel és szeretettel ajándékozod meg. Köszönöm, hogy feladatot bízol rám, de előtte valóban felkészítesz. Megedzel és felnevelsz. 

Elérkezett az idő. Látom a képet magam előtt, ahogy a gyermek búcsút int Atyjának, és kilép szülői házából a nagyvilágba. Nem egy végleges búcsú, de időszerű. Nem maradhatok örökké a hegyen, nem térdelhetek naphosszat az Oltáriszentség előtt biztonságban és békében. Most még nem. Nem itt, e földi világban, hiszen küldetésem van. De ez a búcsú nem azt jelenti, hogy egyedül kell bolyonganom. Mert kísérőként, vezetőként küldted a Szentlelket. Köszönöm, hogy közel hoztad az Oltáriszentséget és megmutattad, mit is jelent a mennybemenetel és mit a Lélek érkezése. Hogy muszáj elmennie a Testnek, hogy előkészítse a helyet (Jn 14, 1-3). De így tudom igazán befogadni a Szentlelket. Megértetted velem, hogy az Eucharisztia nem mindig lehet velem, hogy lesznek olyan helyzetek, olyan körülmények, ahol nélküle kell lenni. Hogy nem ragaszkodhatom hozzá foggal-körömmel. De Te elküldted a Szentlelket pont ezért. Vigasztalóként. Bátorítóként. Szabadítóként. Hogy megmutasd, Te még ennél is sokkalta több vagy, mint alázatos módon egy piciny kenyérdarabban elrejtezett valóság. Köszönöm Uram. Milyen csekély a szó, de ennyim van. Fogadd el ezt, mind Neked adom. Amen.

Szabó Veronika

További képek: ITT