Tűz-evangelizáció Gyöngyös számára
Most szerdán volt az utolsó online Tűz-evangelizáció, mégpedig Gyöngyös számára. Nagy izgalommal készültünk erre az eseményre. Mint utóbb kiderült, többen is gyöngyösi származásúak az előadók közül.
A köszöntés után Zakeus példája került elénk, aki egy fügefára mászva próbált Jézussal találkozni. Igen, ez a nyitottság és készülés példa lehet számunkra.
"Isten igent mond ránk minden pillanatban!" - mondta Zsolti isten szeretetéről. Az Atyának fiai és lányai vagyunk. Ezután Heni folytatta a bűnbeesés történetével és következményeivel. Arról beszélt, hogy a bűn megkötözi az embert. Ezt felismerve Isten lehetőséget ad nekünk a szabadulásra.
Reméljük és hisszük hogy sokan elmondták a ezt a felismerést velünk együtt! "Isten megszabadított és felvitte a keresztre a mi bűneinket!" - fejtette ki Kunszabó Zoli. Új életet és új szívet ajándékozott nekünk. Feltétel nélkül szeret minket! Higgy az evangéliumban!
Ez az üzenet szólt Gyöngyös népének és minden embernek.
A z alkalom végén pedig még Csaba testvér mondott egy megrendítő tanúságtételt, melynek egyik központi mondanivalója az volt, hogy nincs olyan mélység amelyből Isten ne tudna kiemelni!
Varga Zoltán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése