A harcmezőn
Minden alkalommal különösen várjuk a zenekarral az Ászáf 2. alkalmakat, ahol egészen családias hangulatban jövünk össze Kiskunfélegyházán. Bár a péntek esti bevezető dicsőítés nyilvános, és egyre többen vesznek rajta részt, magán a képzésen csak egy maroknyi, de kitartó és lelkes kis csapattal haladunk előre a lelki és gyakorlati ismeretek terén.
Megérintett, hogy azok a külsősök is, akik eljöttek a nyitó dicsőítésre, nagyon nyitottak voltak, és teljes szívből dicsérték az Urat. Rendkívül hamar elröppent az az egy óra és észre sem vettük, hogy már másfél órája imádkozunk! Igen, a dicsőítés valóban olyan tevékenység, amit befejezni nem lehet, csak félbehagyni.
A mostani, májusi hétvégén külön öröm volt számunkra, hogy szombat délelőtt csatlakozott hozzánk egy kedves barátunk, Prazsák Laci, aki a dicsőítésnek a szellemi harcban betöltött szerepéről tartott előadást. Rengeteg történetet mesélt arról, hogy mekkora ereje van a dicsőítésnek, és mennyire fontos, hogy szüntelenül imádkozzunk. A tanítás után a gyakorlatban is alkalmaztuk a hallottakat; és az Efezusiaknak írt levélben olvasható szellemi fegyverzetet magunkra öltve a "csatamezőre léptünk": dicsőítettünk. Ez alatt az imádság alatt szerintem még a szokásosnál is több, és talán erősebb spontán éneket kaptunk (általában rövid, Szentlélektől ihletett ének amelyben Istennek egy-egy igazságát ismételjük egy adott akkordmenetre énekelve - a szerkesztő megjegyzése), amiket akár 10-10 percig is énekeltünk. Hála legyen érte a Jóistennek!
Ebéd után a résztvevők hozhattak egy-egy dalt, amit ők vezettek. A nóta lehetett saját szerzemény, átirat, vagy bármilyen dicsőítő dal. Nagyon örültem neki, hogy egyre többen bátorkodtak gitárt venni a kezükbe és a mikrofon mögé lépni. Szép látni, hogy mekkorát fejlődtek, léptek előre október óta, mind zeneileg, mind lelkileg. Csodálatos megtapasztalni, hogy az Ászáf 2. úgymond elérte a célját, és lesznek olyan harcosok, akik tovább viszik ezt a lelkületet és a dicsőítést mindenfelé. Nagyon büszke vagyok rájuk!
Megérintett, hogy azok a külsősök is, akik eljöttek a nyitó dicsőítésre, nagyon nyitottak voltak, és teljes szívből dicsérték az Urat. Rendkívül hamar elröppent az az egy óra és észre sem vettük, hogy már másfél órája imádkozunk! Igen, a dicsőítés valóban olyan tevékenység, amit befejezni nem lehet, csak félbehagyni.
A mostani, májusi hétvégén külön öröm volt számunkra, hogy szombat délelőtt csatlakozott hozzánk egy kedves barátunk, Prazsák Laci, aki a dicsőítésnek a szellemi harcban betöltött szerepéről tartott előadást. Rengeteg történetet mesélt arról, hogy mekkora ereje van a dicsőítésnek, és mennyire fontos, hogy szüntelenül imádkozzunk. A tanítás után a gyakorlatban is alkalmaztuk a hallottakat; és az Efezusiaknak írt levélben olvasható szellemi fegyverzetet magunkra öltve a "csatamezőre léptünk": dicsőítettünk. Ez alatt az imádság alatt szerintem még a szokásosnál is több, és talán erősebb spontán éneket kaptunk (általában rövid, Szentlélektől ihletett ének amelyben Istennek egy-egy igazságát ismételjük egy adott akkordmenetre énekelve - a szerkesztő megjegyzése), amiket akár 10-10 percig is énekeltünk. Hála legyen érte a Jóistennek!
Ebéd után a résztvevők hozhattak egy-egy dalt, amit ők vezettek. A nóta lehetett saját szerzemény, átirat, vagy bármilyen dicsőítő dal. Nagyon örültem neki, hogy egyre többen bátorkodtak gitárt venni a kezükbe és a mikrofon mögé lépni. Szép látni, hogy mekkorát fejlődtek, léptek előre október óta, mind zeneileg, mind lelkileg. Csodálatos megtapasztalni, hogy az Ászáf 2. úgymond elérte a célját, és lesznek olyan harcosok, akik tovább viszik ezt a lelkületet és a dicsőítést mindenfelé. Nagyon büszke vagyok rájuk!
Tihanyi Klára
További képek a szolgálatainkról: ITT
Megjegyzések
Megjegyzés küldése