Májusi eső aranyat ér

Nem megszokott nagyközösségi alkalmat tartottunk május 14-én, vasárnap, a Szent II. János Pál Iskolaközpont dísztermében.

A délelőtti tanítás helyett most Ferenc pápa magyarországi látogatásáról szólaltak meg vezetőink, akik találkoztak vele: Kunszabó Zoli és Panni a Csak Egyet Szolgálat élményeiről számolt be, Laci pedig arról mesélt, hogyan sikerült énekelnie egy maroknyi csapattal személyesen Ferenc pápának.

Az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség idén pünkösdkor ünnepli 25 évvel ezelőtti születését. Így még különlegesebb jelentősége van annak, hogy a pápával találkozhattak vezetőink. A Csak Egyet Szolgálat a legszegényebbek, a hajléktalanok felé az igazi táplálékot adja fennállása óta: Krisztus Igéjét, élő szeretetét. Hitvallásuk: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.” /Mt 4,4/ „Jézus azt felelte nekik: Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni…” /Jn 6, 35/

Laci beszámolt arról, mekkora egységet élt meg a katolikus egyház keresztény könnyűzenei dicsőítésvezetői között, s milyen jó lenne, ha tudatára ébrednénk annak, mekkora ereje van, ha valóban egységben, szeretetben tudunk egymás felé fordulni. Ezután személyes közbenjárás kezdődött, közben dicsőítéssel. 

Ebben mindig erősen tapasztalom Isten gyógyító, vigasztaló jelenlétét, s mélyen megindít, mekkora irgalommal és szeretettel van felénk, gyermekei felé a mennyei Atya. A kegyelem áradt, mint a májusi eső…dacára minden technikai nehézségnek, ami annyi volt, mint máskor egy év alatt se… mikrofon elszállt, elemcsere, megint elszállt, vetítővászon kiakadt, szék borult-csattant, kábel recsegett… volt minden. A légkör pedig közvetlenebb, családiasabb lett, talán pont a sok technikai „baki” miatt is…

Örömben és hálatelt szívvel indultunk mindnyájan haza.

Nagyné Bolla Henrietta

További képek a szolgálatainkról: ITT



Megjegyzések